A tengerirózsa meglepő vacsorája

Az egészen különleges zöld színben pompázó tengerirózsák látványa megszokott dolog a világ minden tengerében. Ezek a helyhez között, a tengerfenékhez és a sekély vízben lévő sziklákhoz tapadt virágállatok általában kisebb halakkal, csigákkal, rákokkal táplálkoznak, méghozzá úgy, hogy a tapogatókarjaikon lévő csalánozósejtekkel megbénítják az áldozatot, majd a szájukhoz továbbítják a zsákmányt.

A tengerirózsák néhány centisek és akár egy méteresek is lehetnek, de a közelmúlt legmeglepőbb felfedezése egy átlagos, huszonöt centis példányhoz tartozik: ez ugyanis egy kormoránt kapott el. Az Anthopleura xanthogrammica (óriás tengerirózsa) Oregon partjainál kapta el szerencsétlen madarat, és az amerikai Légkör- és Óceánkutató Intézet helyi kirendeltségének egyik munkatársa, Lisa Guy lefényképezte a jelenséget.

A kutatók most kiadott beszámolója szerint nem ez az első alkalom, hogy ilyesmivel találkoznak, korábban kétszer is láttak már hasonlót, bár akkor jóval kisebb madarakról, sirályokról volt szó. Az egyik alkalommal a tengerirózsa már nagyrészt elfogyasztotta a növendék sirályt, a kutatók csak a két, kilógó lábra figyeltek fel.

Jobban belegondolva nem is olyan meglepő, hogy a tengerirózsák néha madarakat is elkapnak: tulajdonképpen minden olyan élőlénnyel megtörténhet ez, ami a csípések után nem tud eltávolodni eléggé ahhoz, hogy megússza a megemésztődést. Az sincs kizárva, hogy a videón látható madár már eleve holtan keveredett a tengerirózsa közelébe. Jó tanács is van: ne piszkálja az óriás tengerirózsákat, mert megcsípik és megeszik, de nagyon lassan.

Comments

Vélemény, hozzászólás?

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Ide írj!
Segíthetünk?
Helló
Segíthetünk?